Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Liszó épített értékei



Pannonhát települések honlapján a galériában megnézhetjük Liszó szép épületeit.


A felekezetek közötti nemes versengés - melynek eredménye a két szép liszói templom - csak a polgári korban, a XIX. század második felében alakult ki. A helybeli zsuppos katolikus templomocskát 1766-ban építették. A téglából épült kápolna a korábban lerombolt kis evangélikus templom, illetve a ma is álló későbbi katolikus templom helyén épült fel.

A Liszó nevű pusztán, Surd mellett a Vasmegyéből hitük miatt menekült vendek alapították a mai virágzó leánygyülekezetet. Draskovics János gróf özvegye, Nádasdy Mária Magdalena adott 1718. menedéket. Ezek alapították a mai Liszó községet. (Szalóky E. 25. l.)





Faluházuk 1995-ben épült, azóta szerves része a falu életének.
Az épületben kapott helyet a teleház ahol jelenleg 5 db számítógép várja az érdeklődőket.
A teleházzal egy helyiségben van a könyvtár és a Foglalkoztatási Információs Pont. Az orvosi rendelő is ebben az épületben található, itt hetente két alkalommal orvosi rendelés, egyszer pedig védőnői rendelés zajlik.
A kb. 100 főt befogadó színházteremben zajlanak a falu életében fontos kulturális programok, nyugdíjas napok, ünnepségek, bálok. A aluházzal szemközti területen épült emlékpark – amely egyben játszótér is – avatására és az emléktábla leleplezésére került sor.


A falu honlapján bátran barangolhat az érdeklődő.

A falu éves eseménye ma is a búcsú, az 1935-ös Zalai közlöny is közhírré teszi.
A legtöbb zalai település szerves része a pincesorral ellátott hegyközség.
Majd minden portának van hegye ahol a pohárba való megterem.



Kedves Látogatónk! Amennyiben észrevétele van a honlappal kapcsolatban, kérem, hogy az alábbi címen jelezze:
galerzsebet(kukuc)nagykar(ponthu)
Gál Erzsébet