Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



A város történetének egyik érdekes szakasza, amikor is a város két része éveken át önállóan szervezte életét. A városrészek közötti kapocs az 1800-as években kezdett meglazulni, a kiskanizsaiak ugyanis úgy érezték, hogy nem részesülnek a város terheiben való osztozásuk arányában a megszerzett javakból. Növelte a távolságot a város két része között a gazdálkodásbeli különbség is. Kiskanizsának földművelő volta falusias arculatot adott, Nagykanizsa viszont mindinkább közelített az ipari-városias jelleg felé.

Anyagi terheik azonban növekedtek, ez pedig kényszerhelyzetet teremtett. 1876 decemberében a kiskanizsaiak úgy döntöttek, hogy visszacsatlakoznak Nagykanizsához, ezért a vármegye beavatkozását kérték a szétválás hatálytalanítására. 1876. december 26-án hat pontból álló kiegyezési javaslatot állítottak össze, ezt azonban a nagykanizsai képviselő-testület az 1877. február 5-én tartott ülésén nem fogadta el. A belügyminisztertől kapott utasítás egyértelműen leszögezte, hogy a BM jóváhagyása csak akkor történik meg, ha az egyezkedés legvitatottabb pontját, a legelői jog és a két városrész közös föld- és házbirtokainak kérdését tisztázzák. A törvényhatósági küldöttség részvételével lefolytatott tárgyalások eredményeképpen 1880. július 19-én megszületett a belügyminiszteri jóváhagyás, és 1880. december 30-án újra közös képviselő-testületi választást tartottak. Az ismét együttesen történő gazdálkodás törvényességének és zökkenőmentességének biztosítása érdekében 1881. február 24-én megalakították a huszonötös bizottságot.
 
/1